MINDENNAPI MOTIVÁCIÓ!!!

NÉZD MEG MINDENNAP!!!!!!!!!!!!!

NO COMMENT!

A király és a szent (zen tanmese)

Történt egyszer, hogy egy király megismert egy buddhista szerzetest, akinek
egyszerű és ártatlan életvitele nagyon mélyen megérintette. Szép lassan el
is fogadta mesterének a szerzetest. Mivel azonban nagyon gyanakvó és
számító király volt, folyton a jellemét fürkészte, sőt, figyeltette is
néhány udvaroncával. Biztos neki is van valami folt az életében!

De amikor a detektívjei is mind azt mondták róla, hogy ennek az embernek
azután semmi folt nincs az életében, teljesen tiszta és egyszerű, egy igazi
szent, egy valóságos Buddha, úgy érezte teljesen meggyőződött a szerzetes
ártatlanságáról. Ekkor odalépett hozzá, a lába elé borult és azt mondta:

- Uram, jöjj velem, és élj a palotámban! Miért maradnál itt, a fa alatt? -
A lelke mélyén azonban azt várta, hogy az majd visszautasítja a meghívást,
és azt válaszolja: "Nem, én egyszerű ember vagyok. Hogyan is élhetnék egy
palotában?"

Annak ellenére, hogy ő maga hívta meg, ezt a választ várta! Ugye milyen
komplikált az emberi elme? Meghívja, és közben azt gondolja, hogy ha a
szent elfogadja a meghívást, az nagy öröm lenne, mégis a felszín alatt úgy
véli, hogy a szent, ha valóban szent, akkor majd visszautasítja, és azt
mondja neki: "Nem, én egyszerű ember vagyok, itt élek a fa alatt; ez az én
egyszerű életem. Elhagytam a világot, lemondtam a világról, többé nem
mehetek már vissza." De a szent valóban szent volt, igazi Buddha, és így
felelt:

- Rendben. Hol a hintód? Hozd, és már indulhatunk is! Mert ugye aki
palotába megy, annak megfelelő kocsi is kell. Nem mehet gyalog! Hozd a
hintót!

A királynak a lélegzete is elakadt: "Ez a fickó egy szélhámos! Csak
megjátszotta a nagy egyszerűséget, közben pedig csak arra várt, hogy
beköltözhessen a palotámba!" De most már nem volt mit tenni, hisz ő maga
hívta meg. S mivel tartotta magát a szavához - szamuráj volt, nagy harcos,
hatalmas uralkodó - azt mondta magában: "Rendben. Így jártam. De ez az
ember fabatkát sem ér! Még csak meg sem próbált visszautasítani. Vissza
kellett volna utasítania a meghívásomat!"

Hozatta a hintót, de többé már nem volt boldog, egyáltalán nem. A szentnek
viszont nagyon tetszett a dolog. Úgy ült a hintóban, mintha ő lenne a
király, a király pedig egyre komorabbá vált, és nagyon ostobának érezte
magát. Az emberek meg csak bámultak az út mentén: "Oda nézzetek! A meztelen
fakír a király hintójában!"

És valóban úgy ült ott, mint egy született uralkodó, a király pedig nagyon
szerencsétlenül festett mellette. A szent közben nagyon jókedvű volt. És
minél jobb kedvű lett ő, a király annál komorabb és mogorvább lett. "Most
aztán hogyan szabaduljak majd meg ettől az embertől? Én magam sétáltam be a
kelepcéjébe. Az a sok detektív meg a sok kém mit sem ért - egyik sem látott
át a fickó tervén!" - tépelődött a király. Mintha csak azért ült volna ott az
a szerzetes fa alatt évekig, hogy ezzel elkápráztassa a királyt!

A király már előre berendezte a palota legjobb szobáját arra az esetre, ha
mégis elfogadná a meghívást. De persze egy percig sem hitte, hogy a szent
valóban eljön vele. Ugye milyen megosztott az emberi elme? Csinál valamit,
de közben az ellenkezőjére számít. Ha a fickó ravasz lett volna, akkor
egyszerűen visszautasítja azt mondta volna, hogy "Nem!"

A király tehát berendezte neki a legjobb szobát. A szent pedig bevonult -
ő, aki évekig egy fa alatt ücsörgött és azonnal nekiállt dirigálni: "Hozz
még ezt, hozz még azt! Ha az ember palotában lakik, úgy kell élnie, mint
egy királynak!" A király egyre jobban összezavarodott. Persze, ő hívta meg,
így aztán a vendég bármit is kért, azonnal megszerezte neki. De egyre
nehezebben viselte a szerzetes jelenlétét, és mindennap egyre mérgesebb
lett, mert a szent valóban úgy kezdett élni, mint egy király. Sőt, még
jobban is élt mint maga a király, hiszen a királynak megvoltak a maga
gondjai, a szent meg csak élt, mint hal a vízben. Ha úgy tartotta kedve,
egész nap csak aludt. Vagy sétálgatott a kertben, úszkált kicsit a
medencében, és csak pihent, csak pihent. A király pedig azt mondta magában:
"Ez a fickó egy igazi parazita!"

Egy nap aztán nem bírta tovább, és így szólt a szerzeteshez, aki éppen a
kertben sétálgatott:

- Szeretnék neked mondani valamit.

- Igen, tudom. Már akkor ez nyomta a szívedet, mielőtt még felkeltem volna
a fa alól. Már akkor ezt akartad mondani, amikor elfogadtam a meghívást. De
miért vártál vele ilyen sokáig? Feleslegesen szenvedsz. Látom, hogy
mennyire nyomorultul érzed magad. Nem is jössz már hozzám. Nem kérdezel
nagy metafizikai, vallási dolgokról, mint ahogyan akkoriban tetted, amikor
még a fa alatt üldögéltem. Tudom, mit akarsz kérdezni. De miért kellett hat
hónapot így elpocsékolni? Ezt nem értem. Ott helyben meg kellett volna
kérdezned, és azon nyomban tisztáztuk volna az egészet. Tudom, hogy mit
akarsz kérdezni, de azért csak kérdezz!

- Csak egy dolgot szeretnék tudni. Valójában mi a különbség most közted és
köztem? Nagyobb luxusban élsz, mint én! Sőt, nekem még dolgoznom is kell, és
az egész ország boldogulásáért én felelek, de neked még munkád sincs,
gondod sincs, semmiért nem vagy felelős! Féltékeny vagyok rád! És persze,
hogy nem jövök már hozzád, hiszen már nem hiszem, hogy* *bármi különbség is
lenne közöttünk. Gazdagságban élek, de ha úgy vesszük, te még nagyobb
gazdagságban
élsz, mint én. Mindennap azt mondod: "Hozzátok az aranyhintót! Kocsikázok
egy kicsit. Hozzátok ezt, hozzátok azt!" Finom étkeket eszel. És már nem is
vagy meztelen többé; a legjobb ruhákban jársz. Hát akkor mi a különbség
közted és köztem?

- Ezt a kérdést csak úgy válaszolhatom meg, ha velem jössz. Menjünk ki egy
kicsit a városból! - nevetett a szerzetes.

A király követte őt; mentek, mentek, hosszú ideig csak mentek, átmentek a
nagy folyón is, de csak mentek tovább. A király közben folyton azt kérdez
gette:

- Minek megyünk még tovább? Miért nem válaszolsz most?

- Várj egy kicsit! Megkeressük a legjobb helyet a válaszhoz.

Aztán amikor eljutottak az országhatárhoz, a király így szólt:

- Most már aztán tényleg álljunk meg! Ez itt a királyságom határa!

- Pontosan ezt a helyet kerestem. Én nem megyek vissza. Velem jössz, vagy
visszamész?

- Hogy mehetnék veled?! Itt van a királyságom, a vagyonom, a feleségeim, a
gyermekeim! Hogy mehetnék veled?!

- Most már látod a különbséget? Én továbbmegyek, és még csak hátra se
nézek. Ott voltam a palotában, élveztem a gazdagságot, de nem voltam
birtokló. Te birtokló vagy. Ez a különbség. Én továbbmegyek. -

Azzal levetkőzött meztelenre, visszaadta a királynak a drága ruhát. -
Tartsd meg a ruhádat, és légy újra boldog!

A király megértette, hogy milyen bolond is volt; most már látta, hogy ez az
ember valóban hatalmas kincs, igazi drágakő. A lába elé borult, és kérlelte:

- Ne menj! Kérlek gyere vissza velem! Nem értettelek. De most már mindent
értek! Igen, te egy igazi szent vagy!

- Visszamehetek, de ne feledd, akkor megint szomorú leszel! Nekem mindegy,
hogy itt vagyok, vagy ott vagyok, de te megint szomorú leszel. Engedd meg,
hogy boldoggá tegyelek! Nem megyek vissza veled.

A szerzetes minél inkább hajtogatta, hogy elmegy, a király annál jobban
ragaszkodott hozzá, hogy visszamenjen vele. Aztán a szent így szólt:

- Most már elég! Látom, hogy ostoba vagy! Visszajöhetek veled, de amikor
csak kimondom, hogy "visszajöhetek", a szemedben máris látom a régi félelmet.
"Lehet, hogy megint átver! Lehet, hogy csak színjáték volt az egész, hogy
itt a határon levetkőzött, és azt mondta, hogy elmegy, mert tudta jól, hogy
ezzel mély benyomást tehet rám"

Ha visszamegyek, megint nyomorultul fogod érezni magad, és én ezt nem
akarom.

Jegyezd meg jól, a kérdés nem az, hogy van-e vagyonod, vagy nincs, hanem,
hogy hatalmába kerített-e a birtoklási vágy, vagy sem. Nem az az egyszerű
ember, akinek semmije sincs, az az egyszerű ember, aki nem birtokló, aki
bármit el tud engedni könnyedén, aki soha nem néz vissza.

Az egyszerűséget nem lehet gyakorolni, az egyszerűség az ártatlanság
következménye. Ha elfojtod az igazi énedet - és ha megjátszol valamit,
akkor bizony el is fojtasz magadban valamit, akkor majd valahol máshol, más
formában fog visszaköszönni. Így csak egyre komplikáltabb, egyre ravaszabb,
egyre számítóbb, egyre fegyelmezettebb leszel; egyre inkább olyan, amiért
az emberek majd tisztelnek és becsülnek.

Ha élvezni akarod az egódat, a legjobb, ha szent leszel. De ha igazán
ünnepelni akarod a létezést, akkor csak légy teljesen szokványos, totálisan
hétköznapi, élj egy teljesen szokványos életet, mindenféle erőlködés
nélkül. Élj a pillanatnak! Ez az ártatlanság, és az ártatlanság elég. Ne
akarj egyszerűvé válni! Milliók próbálták már, és egyáltalán nem lettek
egyszerűek. Sőt, inkább csak komplikáltabbakká váltak, teljesen
belebonyolódtak a saját eszmerendszerük dzsungelébe.

Szabadulj ki az elméből - ez az ártatlanság. Légy elme nélküli - ez az
ártatlanság. Minden más magától következik majd. És amikor minden más
magától jön, annak hatalmas varázsa van. Ha tettetsz, ha megjátszol valamit,
az mesterkélt lesz, szintetikus, annak semmi köze nem lesz a természetességhez.
Ha magától jön, akkor azonban igazi boldogság és áldás lesz.


Osho

Azt hiszem, sokunkra ráfér e mese tanulságainak a levonása!

Jim Carrey és a tudatosság!

Egy fantasztikus videóba botlottam bele, melyet szeretnék Veled is megosztani.
Minden egyes szavával maximálisan egyetértek.
Itt Jim Carrey nem bohóckodik, ahogy megszokhattuk tőle, hanem nagyon is mély, emberi életfilozófiáról beszél.

Lássuk a videót!